Utazási tippek

Tagore sétány Balatonfüred

Tagore sétány Balatonfüred

Kép forrása: Magyar Turizmus Média Kft.

Balatonfüred különösen szép ősszel ez a látványosság leginkább a Tagore sétány fáinak köszönhető. A sétány 1957- ig Deák Ferenc nevét viselte, hogy ezt megváltoztatták abban egy indiai költő csodás gyógyulásának története játszott szerepet.

 

A neve Rabindranath Tagore, Nobel-díjas költő, mint említettem 1926. november 1-jén érkezett az Állami Szívkórházba, ahol kiváló orvosainknak köszönhetően és természetesen a Balatoni levegő jótékony hatásának , meggyógyult. Egy hindu legenda szerint, ha az ember idős korában fát ültet, megéli annak lombba borulását, ezért az első hársfát neki köszönhetjük, talán a legenda is igaz, hiszen Rabindranath Tagore tizennégy évvel később, 80 éves korában hunyt el. Tagore példáját először indiai politikusok követték, s ezután néhány év alatt hagyománnyá vált, hogy az itt megfordult híres személyiségek fát ültetnek a parkban.

Egy indiai küldöttség felavatta Tagore bronzszobrát 1956-ban, a fa mellé emléktáblát tettek, amelyen a költő ez alkalomra írt verse olvasható és 1957-től viselte nevét a sétány, mint említettem Deák nevét leváltva. Emlékfát kaptak sorra hírességeink, Marx György fizikus kezdeményezésére a Nobel-díjasokkal folytatták a sort, őket különféle hírességek követték, napjainkban pedig magyar politikusok szaporítják az ültetett fák és emléktáblák számát. A park ezen része úgy néz ki, mint egy amerikai temető. Fát ültetett itt többek között: Farkas Bertalan és űrhajóstársa, Valerij Kubaszov, Leonov, a Gandhik, Göncz Árpád, Benoit Mandelbrot, Wigner Jenő .


Emellett szobra vagy mellszobra van itt Széchenyinek, Kisfaludy Károlynak, Deák Ferencnek, valamint Salvatore Quasimodo olasz költőnek, akinek a tiszteletére évente rendeznek költői versenyeket. Mindezen táblák, szobrok közt sétálva, lehetőségünk van arra, hogy hosszabb időtöltést tervezve az égig érő fák színes lombkoronája alatt, elolvasgassuk, megnézzük ezeket a történelmi emlékeket. A gyönyörű avar sokszínű játéka, a kékesszürke tó vize, festőibb díszletet nem is adhatna ehhez a nyitott múzeumhoz. A közel egy kilométer hosszú sétányt az Eszterházy strand impozáns bejárata zárja, de sétánk alatt a vendéglátóhelységek is szívesen fogadnak bennünket megpihenni, szomjunkat-éhségünket csillapítani. A Tagore sétány elején, a központi téren a rózsalugas ilyenkor még teljes pompájában kápráztat minket el, de elmondható ez a csodásan parkosított részekre, ahol a színek még együtt virítanak a nyár és az ősz virágaival, növényeivel.

Balatonfüreden stílusosan keveredik a múlt századi hangulat a modernséggel, aminek tökéletes példáját láthatjuk a sétány nyugati végébe érve: a város egyik legpatinásabb épületében, a balatoni vitorlázás első klubházában kapott helyet egy modern, interaktív vitorlázástörténeti kiállítás, de erről majd legközelebb írok kedvcsinálót.

LM

#Balatonfüred #utazásitipp