Utazási tippek

Balatonfüred története

Balatonfüred története

Kép forrása: balatonfured.hu

Balatonfüred már a római korban is lakott település volt, az elmúlt évszázadok pedig nyomot hagytak a település képén. Így aki ma ellátogat Balatonfüredre, a múlt emlékeivel is találkozhat. A település nevét 1211-ben említik először a tihanyi apátság birtokösszeírásában. Több település is létezett ezen a területen.

 

Füred neve azt jelenti, hogy fürjes hely, szemben a közhiedelemmel, ami a fürdő, fürdőzés szóból eredezteti. A település a 14. századtól összeolvadt a tőle nyugatra lévő Siskével és az északra lévő Kéki-völggyel, aminek neve arra utal, hogy a környéken sok kék szín volt: ibolya, kökény. Északkeletről Arács olvadt be a településbe 1954-ben. Így formálták az évszázadok Balatonfüred képét, és ezek a századok mind nyomot hagytak a ma embere számára is.

Balatonfüred egyik büszkesége a gyógyvize, a város 1971-ben gyógyüdülőváros lett, 1987-ben pedig a Szőlő és a Bor Nemzetközi városa. Ez a két dolog határozza meg ma is a település életét, a szénsavas, gyógyító források és a finom bor. Valamint az a mikroklíma, amit viszont a környezet határoz meg: a Bakony felől érkező hideg szelektől védett a város, és a szárazföld és a tó közti állandó levegőcsere  miatt tiszta, pormentes a levegő, ami gyógyító hatással van a szív- és érrendszeri betegségekre is. Ehhez még hozzájön a forrásvizek gyógyító hatása is, és máris megérthetjük, hogy miért itt működik a szívkórház. A füredi szénsavas források szénhidrogén-karbonátot, kalciumot és magnéziumot is tartalmaznak, melyek különösen ajánlottak a keringési rendellenességek kezelésében.

Építészeti örökség

Balatonfüred kultúrájához hozzátartozik az épített környezet is, a város a reformkorban indult fejlődésnek, ekkor egyre több haladó szellemű politikus, művész kedvelt helye lett, és így megnőtt a történelmi, kulturális szerepe is. Ekkor rendezték meg az első Anna-bált, 1825-ben, melynek a Horváth-ház adott otthont. 1831-ben itt nyílt meg a Dunántúl első kőszínháza is. A klasszicista Blaha Lujza villa is különleges látvány, ma már szállodaként és étteremként működik az a hely, ahol a nemzet csalogánya több mint húsz éven át a nyarait töltötte. Sok nyaraló épült itt ekkor, a Huray-házak és a Dőry-nyaraló mind különleges építészeti megoldásokkal készült.

Református, katolikus és evangélikus templom is található a városban, az óvárosi rész pedig ezen kívül is sok műemlékkel rendelkezik. Az egyik legismertebb épület pedig a Gombás-kúria, ami a 18. század második felében épült. A Balaton északi partjának fővárosa a mai napig kedvelt üdülőhely, a statisztikák szerint hazánk hatodik legnépszerűbb települése.

#utazásitipp #balatonfüred