Család

Okos zárral tudhatjuk biztonságban a gyerekeket

Okos zárral tudhatjuk biztonságban a gyerekeket

Kép forrása: Okos Zár Magyarország

Az iskolakezdéssel együtt sok családnál elérkezik az a pillanat is, amikor a gyerekek már egyedül jönnek-mennek az iskolába. Természetesen minden szülő szeretné a legbiztonságosabb módon megoldani a diákok önállósodását, éppen ezért nem árt néhány fontos tényt szem előtt tartani.

 

A mai 40 pluszos korosztály még emlékszik azokra az időkre, amikor egyáltalán nem volt szokatlan látvány, hogy a gyerekek kulccsal a nyakukban mászkálnak, innen is ered a kulcsos gyerek kifejezés. Ez azonban ma már szinte teljesen kiveszett a divatból, ami nem is csoda, hiszen a kulcsot könnyen elhagyhatták a gyerekek, de az is veszélyforrást jelentett, ha valaki ismerte a címet, így pedig már egyenes út vezetett ahhoz, hogy illetéktelenek is bejussanak a lakásba. Arról a tényről nem is beszélve, hogy egy elhagyott kulcs esetében mindig a legbiztonságosabb döntés egy zárcsere, ami nem várt kiadással terhelheti meg a családi kasszát. Ezt a problémát kerüli meg az okos zárak új generációja.

„Az okos zárak lehetővé teszik, hogy lássuk, amikor a gyerekeink hazaértek, de jogosultságot tudunk adni a többi családtagunknak, barátunknak is, hogy belépjenek a házba. Általában akkor szoktak megkeresni minket, amikor a gyerekek elkezdenek egyedül iskolába járni, a szülők ugyanis mindamellett, hogy féltik a gyereküket, nem szeretnék burokban tartani őket, a gyerekeknek pedig idővel meg kell ismernie azokat az útvonalakat, amelyeken közlekedik. Az okos zárakkal a szülő látja a telefonján, amikor a gyerek hazaért, nem kell hívogatnia vagy aggódnia, ha nem éri el” - kezdte az okos zárakat forgalmazó hazai cég tulajdonosa.

Az okos zár viszonylag újdonságnak számít Magyarországon. Maga a szerkezet külsőleg egy hagyományos kilincsnek tűnik, amely zárként működik és okos funkciókkal van ellátva.

„Az okos funkció belépési módokat tesz lehetővé, mint például a kártya, az ujjlenyomat, mobiltelefonos nyitás vagy éppen a numerikus padon beüthető kód. Ezeket a kódokat variálhatjuk, de időponthoz kötött belépéseket is meg tudunk szabni. Tudunk jogosultságokat adni és elvenni azzal kapcsolatban, hogy ki és milyen módon léphet be a házba, akár naptár szerint is. A gyerekeknek ez azért lehet jó megoldás, mert sok mindent elhagynak, de a mobiltelefonra általában vigyáznak és mindig a kezük ügyében tartják. Ha ez még sincs nála, ujjlenyomattal akkor is be tud menni, a szülő pedig erről értesítést kap” - ismertette a szerkezet lényegét Molnár László Krisztián, az Okos Zár Magyarország és a bestlock.hu alapítója.

Az okos zárak másik hatalmas előnye, hogy automatikusan zárnak. Tehát nem kell amiatt aggódni, hogy a gyerek nem zárja be maga után az ajtót, ami szintén egy jellemző probléma. A záráshoz egy időkorlátot lehet beállítani, hogy a nyitás után mennyivel zárjon le, ami lehetőséget ad arra is, hogy a saját szokásainkra és életritmusunkra szabjuk a zár működését. A szerkezet arra is alkalmas, hogy a szülők megtanítsák a gyerekeket a modern technológia felelős használatára. Az okos zár esetében attól sem kell tartani, hogy egy esetleges ujjlenyomat-szennyeződés vagy sérülés miatt letiltja a belépést, hiszen a számos más módszer mellett klasszikusan, kulccsal is nyitható és zárható.

Számos élethelyzetben jelenthet könnyebbséget

A gyerekek mellett a nagyszülőkkel kapcsolatban is nagy könnyebbség lehet, ha látjuk, hogy a megszokott napi ciklusa szerint jár ki-be a házba. Amiatt sem kell aggódni, hogy nem veszi fel a telefont és fejvesztve elrohanni a munkából, hogy megtudjuk, minden rendben van-e. Az applikációban ugyanis pontosan követni tudjuk, hogy mikor és mivel nyitották ki az ajtót. Ez egyben egy láthatatlan őrszemként is működhet anélkül, hogy egy telefonhívást megeresztenénk.

„Sok családnak jelent könnyítést az okos zár akkor is, amikor a takarítónő bejutását szeretnék biztonságosan megoldani, vagy éppen a nyaralás alatt szeretnénk a házra vagy állatainkra, növényeinkre felügyelő személy bejutását garantálni. De a turizmusban is nagyon jó megoldásokat jelenthet. Ráadásul a mai világban ez már egy olyan eszköz, ami mindenki számára hozzáférhető és itthon is egyre népszerűbb köszönhetően a szolgáltatók szélesedő körének, ahonnan ezek az eszközök könnyen megrendelhetőek online is, országszerte pedig beszereléssel is vállalják a beépítését, ráadásul a lakásbiztosításba is bevonható” - tette hozzá a felhasználási területekkel kapcsolatban a szakember.

Az okos zár nem csak biztonságosabb, de működtetés szempontjából olcsóbb, fenntarthatóbb megoldást is jelent a hagyományos záraknál, hosszútávon pedig könnyebben kezelhető, hisz a recepciósnak sem kell készenlétben ülnie, ugyanis több admint is meghatalmazhatunk az applikáció kezelésére. Ráadásul maga a záreszköz is olcsóbb mint más piacon lévő hagyományos mágneszár-rendszer. A beépítése annyiba kerül beépítéssel mint más általánosságban használt jó minőségű műszaki eszköz, mint a TV, mosógép, vagy egy kávéfőző. Nincs havi kiadás, a beruházási költsége pedig alacsonyabb.

 

LM