Család

A boldog családok titkai

A boldog családok titkai

Kép forrása: pixabay.com

Minden család más és más, mint ahogy a boldogságról alkotott elképzeléseink is nagyban különböznek. Vannak azonban olyan dolgok, melyeket nem árt fókuszban tartanunk ahhoz, hogy teljesebb, boldogabb életet élhessünk a családunkban.

 

Hisz a család a legfontosabb emberi közösség, és bizony sokszor családon belül sem zökkenőmentesen mennek a dolgok.

Egymás társaságában

A boldog család titkát keresve az egyik válasz, hogy a családtagok élvezzék egymás társaságát. Jól bánnak egymással, örülnek egymásnak, fontos ezt az örömet ki is mutatni. Ezt például megtehetjük úgy, hogy megkérdezzük, kinek milyen volt a napja. Meséljük el gyermekeinknek, hogy mit csináltunk, hogy éreztük magunkat, mivel foglalkoztunk és kérdezzük ezt meg tőlük is, még ha úgy is érezzük, hogy fáradtak vagyunk a végtelen meséléshez. Ez erősíti a bizalmat, a kötődést. Amikor hazaér valaki, legyen ő az első, ne a tévé, ne a telefon, értékeljük azt, hogy a másik végre itthon van és foglalkozzunk vele.

Ki is van az első helyen?

Szakértők azt mondják, hogy sok olyan család van, ahol a gyerekek vannak az első helyen, azonban nem szabad ilyen sorrendet felállítani. Az első helyen a család áll, gyerekekkel vagy gyerekek nélkül. Hisz ők előbb utóbb kirepülnek, sokan pedig ilyenkor szembesülnek azzal, hogy a gyerek töltötte meg tartalommal az életét, a házasság pedig kiüresedett. Ezt tudatosan el lehet kerülni.

Egy család számára fontos a közös időtöltés, ehhez pedig nagyban hozzájárulnak a közös étkezések. Még ha nem tulajdonítunk is nagy jelentőséget ennek, mégis ebédeljünk, vacsorázzunk, reggelizzünk együtt. Ez jó alkalom a kapcsolatteremtésre is. Mint ahogy a játék is. A közös tévézés nem játék, ellenben vannak olyan társasjátékok, vagy bármilyen családi játék, sport, ami valódi, értékes közös pillanatokkal is megajándékozza az embert. A  minőségi idő nagyon fontos, hisz az egy helyiségben lévő tévénézés nem feltétlenül számít annak.

Túlterhelt gyerekek

A szabályok fontosak, mint ahogy az is, hogy már az egész kicsi gyerekekkel megértessük azt, hogy mindenkinek megvan a saját feladata. Ahogy nőnek a csemeték, úgy tudjuk őket egyre több mindenbe bevonni a háztartásban, amikor pedig iskolába kerülnek, már felkészültek lesznek arra, hogy vannak bizonyos szabályok. Azonban nem szabad átesni a ló túloldalára, ugyanis a gyerekek manapság nagyon túlterheltek. Az iskola is elég fárasztó és kimerítő, ehhez jönnek még a plusz órák, a tánc, a zene, a sportfoglalkozások. Persze minden szülő szeretné, ha a gyermeke mindent megkapna, ha úgy kerülne ki a nagybetűs életbe, hogy minden tudással és képességgel fel van vértezve. De ez nem jelenti azt, hogy túl kellene őket terhelni.

(LM)