Kép forrása: Hotel Golden Palace
Az új évi lelkesedés január végéhez közeledve kissé alábbhagy. Úgy érezhetjük, hogy a borongós szürke hétköznapoknak sose jön el a vége. Azonban már nem kell sokat várni, mert 2 hónap múlva beköszönt a várva várt tavasz. Ezt a nyugalmas téli időszakot pedig használjuk ki a lelassulásra és az elcsendesedésre. Ezt mi magunk is meg tudjuk támogatni! Hogy mivel? Mutatjuk!
Nincs is jobb a téli wellnessnél
Sokan teszik le ebben az időszakban a voksukat egy wellness hotel mellett, ahol megpihenhetnek és feltöltekezhetnek a hétköznapi teendőktől elszakadva. A téli hideg és a korai sötétedés sokkal könnyebben elviselhető, ha közben egy meleg fürdőben lazítunk.
A wellness-szolgáltatások testre, lélekre és elmére egyaránt jótékony hatással bírnak: a meleg fürdő ellazít, pihentet, a szauna méregtelenít, a fürdőzés és a szaunázás közti időben pedig kényelmes nyugágyakon relaxálhatunk. Ha emellé még masszázst is igénybe veszünk, akkor tényleg teljes lesz a felfrissülés!
Nem kell, hogy lehangoltan éljük meg a mindennapokat, inkább vonuljunk el egy kicsit a világ elől, és regenerálódjunk a wellness segítségével!
Wellness pazar környezetben
A Dunakanyar méltán nevezhető Magyarország egyik ékkövének. Elképesztő panoráma, csodás túrautak és prémium wellnesslehetőségek várják az idelátogatókat. Göd ikonikus szállodája, a Hotel Golden Palace négycsillagos kényelmet biztosít megpihenni vágyó vendégeinek. Wellness részlegükön többféle spa kezelést vehetünk igénybe, melyek között számos masszázs, talpreflexológia és még gyógyászati kezelések is megtalálhatók.
Beltéri medencéinkben élményelemek társaságában élvezhetjük a pillanatot, majd a szaunaparkba áttelepülve megszabadulhatunk a hétköznapok problémáitól. A hotelben luxuskörülmények között relaxálhatunk, és közben gyönyörködhetünk a téli tájban.
A wellness természetesen nem ér véget medence vagy a szauna elhagyásával: exkluzív kényelemben folytathatjuk tovább a tágas terekkel rendelkező szobákban, amelyek mindegyike sarokkáddal és prémium kényelmet biztosító fürdőszobai kellékekkel felszerelt. Ha pedig szeretnénk egy kellemes sétát is tenni feltöltődés gyanánt, a hotel ősfás parkjában megtehetjük, mely télen egy másik arcát mutatja meg.
Valentin-napi meglepetés
A wellnessélmény tökéletes romantikus ajándék is lehet! Lepjük meg párunkat és töltsünk el vele egy meghitt hosszú hétvégét a Hotel Golden Palace-ben. A wellness pihenést kiegészítve sétáljunk egyet a hotelt körülvevő 8 hektáros ősfás parkban. Ha szerencsénk van derült időben a Dunakanyar távoli dombjait is megláthatjuk.
Engedjük meg magunknak a pihenést az évnek ezen szakaszában, amikor a leginkább szükségünk van rá. A legfontosabb, hogy relaxáltnak és nyugodtnak érezzük magunkat, ha pedig ennek eléréséhez hozzásegít egy csodálatos wellness hotel az már csak grátisz.
LM