Kép forrása: wikipedia.org
Már a paleolitikum időszakában éltek emberek a Tatabányai medencében, hisz ez már akkor is egy természeti kincsekben gazdag terület volt. Ideális volt tehát a letelepedésre, és a múltról árulkodnak a régészeti leletek is, így a Tatabánya felett lévő Szelim-barlang, vagy Vértesszőlős, ahol az előember majd félmillió éves maradványait találták meg a régészek. A régészeti feltárások során talált maradványokat Tatabányán, a múzeumban meg is lehet tekinteni.
Már az őskorban lakott volt
Tatabánya múltja bővelkedik érdekes, különleges eseményekben és a honfoglalás korából számos legenda is kapcsolódik a településhez. Ennek lenyomata a bánhidai csata legendája, amihez a Kő-hegy tetején felállított Turul emlékmű kapcsolódik és a Feszty Árpád által készített nagyméretű falfestmény. A korai történeti forrásokban megjelennek az államalapítást követő történelmi falvak is, melyek mind kötődnek a magyar történelemhez. Az úgynevezett mészárosok útja például jelentős kereskedelmi út volt, itt hajtották a szarvasmarhákat az Alföldről nyugatra. Ekkor jelentek meg Kisgalya, Galya maior és Bánhida települések.
A törökök Tatabányát sem kímélték, Mohács után felégették a területek, a lakosok vagy elmenekültek, vagy rabigába. A török kiűzése után sok kézen megfordult a térség, 1727-ben végül gróf Esterházy József vásárolta meg, ekkor alakult ki a tatai-gesztesi uradalom, ide tartozott Alsógalla, Bánhida és Felsőgalla is és elindultak a betelepítések, 1785-ben németek és szlovákok alkották a népesség nagyobb részét.
Az ország szükségletének kétharmadát itt bányászták
A térség életében fontos változás volt, amikor a 19. század végén megjelent a szénbányászat. Ez megváltoztatta a térség életét, arculatát. A szénbányászat 1896-ban kezdődött és a kitermelés egyre nagyobb és nagyobb méreteket öltött. A Magyar Általános Kőszénbánya Rt. sokszínű gazdasági tevékenységet végzett, és 1902-ben létrejött maga Tatabánya. Gazdaságilag fellendülőben volt a város, ez pedig éreztette a hatását a lélekszámban, életmódban, kultúrában és az építkezések számában is. 1940-re a város Észak-Dunántúl legjelentősebb gyáripari centruma lett, 10 ezer embernek adva munkát, 30 ezer embernek megélhetést.
Az építkezések során a települések szinte összenőttek egymással, és 1947-ben hivatalosan is egyesítették ezeket a településeket Tatabánya néven. A szénbányászat szárnyalt, a hazai szükséglet kétharmadát itt termelték ki. A szénvagyon azonban 1987-re kimerült, a bányaüzemek pedig megszűntek. Ma már egy ipari skanzen őrzi a 26 tatabányai akna és 5 külfejtés emlékét.
(LM)
