Kép forrása: pexels.com
Az egyiptomi „no plastic” történetét sokan a Vörös-tenger partján kezdték el igazán komolyan venni, és nem véletlenül. A régió turizmusból él, a műanyagszennyezés pedig látványosan rombolja azt a természeti tőkét, ami miatt az utazók egyáltalán oda mennek.
A Red Sea Governorate (Vörös-tenger kormányzóság) 2019-ben olyan tiltást vezetett be, amely nemcsak a műanyag zacskókat célozta, hanem több, tipikusan „eldobós” terméket is: éttermekben, üzletekben, hajókon és a szolgáltatói láncban is. A rendeletet 2019. április 1-jén adták ki, a gyakorlatban 2019 júniusától számoltak a bevezetéssel, és később bírságok is megjelentek a nem megfelelésre.
A tiltás mögött nemcsak kormányzati szándék volt: a helyi környezetvédelmi szereplők, például a HEPCA (Hurghada Environmental Protection and Conservation Association) kampányokkal és alternatívákkal is megtolták a váltást, a klasszikus „előbb megmutatjuk, mivel lehet kiváltani, aztán jön a szigor” logikával.
A minta „átugrott” más helyekre: Sínai-félsziget, Dahab, Sharm el-Sheikh, Alexandria
A helyi tiltások lényege, hogy gyorsan, egy jól behatárolható területen lehet eredményt elérni, főleg ott, ahol a turizmus és a természeti környezet védelme azonnali gazdasági érdek. A Vörös-tenger után több város és kormányzóság is lépett: Dahab például 2021-ben jelentett be műanyag zacskókat érintő tiltást, Alexandria pedig 2022-ben a strandokon indított „no plastic bag” irányt.
Sharm el-Sheikh (a COP27 helyszíneként is ismert) külön történet: itt több partnerségi program és kampány futott, és a helyi vezetés szerepét az ENSZ Fejlesztési Programja is kiemelte egy 2022-es megszólalásban, amikor a cél már nem csak a zacskó volt, hanem a „szélesebb” egyszer használatos műanyag kör is.
Országos szint: a „tiltás” helyett szabályozás és felelősségi díj
A nagy fordulat országos szinten inkább adminisztratív és pénzügyi: a Waste Management Law (2020. évi 202. törvény) kifejezetten foglalkozik az egyszer használatos műanyag zacskókkal, és a gyártást, importot, forgalmazást műszaki feltételekhez, végrehajtási szabályokhoz köti. A törvény egy másik pillére az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősség (EPR), ami elvben azt jelenti: aki piacra teszi a terméket, annak a „termék életciklusa végén” a hulladékkezelés költségeiből is részt kell vállalnia.
Ennek a gondolatnak a legkézzelfoghatóbb eleme 2025-ben jött: a beszámolók szerint Egyiptom 2025. március 2-án EPR-rendszert vezetett be a műanyag bevásárlózacskókra, és 37,5 egyiptomi font/kg díjat írt elő a helyi piacon értékesített mennyiség után (Prime Minister’s Decree No. 662 of 2025).
A sajtóanyagok alapján a díj érdemi alkalmazását 2025. június 3-i kezdettel kommunikálták, és a rendszerhez adminisztratív kötelezettségek is társulnak (nyilvántartás, rendszeres riportolás).
A jogi szigor oldalát jelzi, hogy 2022-ben a kereskedelmi és ipari tárca a beszámolók szerint bírságsávot is tisztázott: a műanyag zacskókra vonatkozó előírások megszegése esetén a büntetés legalább 1 000, legfeljebb 500 000 egyiptomi font lehet.
Miért pont a zacskó? Mert mindenhol ott van, és gyorsan szemétté válik
A zacskó a műanyaghulladék „belépő szintje”: olcsó, mindenki használja, és gyakran percek alatt szemétté válik. Egyiptom saját célokat is megfogalmazott: korábbi kormányzati kommunikáció szerint az ország 2025-re 100 darab/fő/év, 2030-ra 50 darab/fő/év szintre szeretné csökkenteni az egyszer használatos műanyag zacskók éves fogyasztását. A háttérben komoly mennyiségek vannak: egy 2022-es összefoglalóban például 970 000 tonna/év nagyságrendű műanyag hulladéktermelést említettek Egyiptomra (korábbi, 2018-as nyilatkozatokra hivatkozva).
Mit jelent ez a gyakorlatban, turistaként és helyiként?
A legfontosabb: területfüggő. Hurghadában és a Vörös-tenger partvidékén jóval nagyobb eséllyel találkozol tényleges tiltással (nem adnak, nem használnak, nem engedik), míg más régiókban inkább „csökkentés”, kampány és fokozatos átállás a jellemző.
A vállalkozásoknak ez nem csak „zöldkedés”: beszerzés, csomagolás, vendéglátói rutinok, hajós programok működése változik, és ahol EPR-díj van, ott a költségek egy része árazásban vagy alternatív megoldásokban jelenik meg.
A turistáknak a legegyszerűbb alkalmazkodás a klasszikus: saját kulacs, textilszatyor, újratölthető flakon, és az a hozzáállás, hogy egy „egy napos” hajókirándulásra nem viszel olyan cuccot, ami percek alatt szemét lesz. Sharm el-Sheikh kapcsán kifejezetten célként jelent meg, hogy a zacskó után más egyszer használatos tételek (palack, pohár, evőeszköz) kiváltása is napirenden legyen.
