Kép forrása: Gánt-Bauxitföldtani Park
A gánti bauxitbánya a kinyert mennyiséget tekintve egykor Európa legnagyobb bauxitkitermelése volt. Ma pedig egy páratlan bemutatót végigjárva sétálgathatunk a marsbéli, vörös hepehupákon.
1920-ban Balás Jenő bányamérnök hatalmas karsztbauxittelepre bukkant az addig viszonylag jelentéktelen, csendes kis falu, Gánt határában. Hosszas előkészítő fázis után 1926-ban indult meg a kitermelés. Az 1930-as években már a világ legtöbbet termelő bauxitbányái közé tartozott, így aztán nem is meglepő, hogy a II. világháború idején Németország is szemet vetett rá. A világégés során teljes kapacitását a német hadiipar szolgálatába állították. A csúcsteljesítmény éve 1953 volt: ekkor 600.000 tonna ércet nyertek ki a bányarendszerből, ami ahhoz képest is tekintélyes mennyiség, hogy működésének évei alatt összesen 10.000.000 tonna bauxitot adott a világnak.
A bánya nem csak a mennyiséget, hanem a minőséget tekintve is az élvonalba tartozott. Előnyére vált, hogy a kevés kovasav mellett nagy arányban volt benne titán, cirkónium, króm, gallium és berillium. De vajon miért volt szüksége a fémre éhes német hadiiparnak a gánti bauxitra? Ez a kőzet a timföldgyártás alapanyaga, melyre az alumínium előállításához van szükség. A bauxit csapadékos éghajlaton, tartósan magas hőmérséklet hatására keletkezik több féle kőzet málladékaként. A forróság és a nedvesség hatására ugyanis a kőzetben lévő kémiai anyagok jelentős része kioldódik - kivéve az alumínium, a titán és a vas, melyek oxidként halmozódnak fel.
A bauxit éghajlatjelző kőzet: a keletkezéséhez szükséges klimatikus körülmények trópusi éghajlaton fordulnak elő. Ez azt is jelenti egyben, hogy a ma a Dunántúl aljzatát képező kőzetlemez-töredék egykor trópusi területen helyezkedett el, csak a későbbiekben sodródott mai helyére. A Dunántúli-középhegység bauxittelepei általában karsztos kőzetek mélyedéseiben, töbreiben estek csapdába, ahová folyóvízi szállítás útján kerültek. Később betemetődtek, hogy aztán a bányászkodás során lássanak újra napvilágot. Egymás után nyíltak a különböző külszíni fejtések, az utolsóban az 1980-as évek elején indult a munka, itt található a ma látogatható tanösvény.
A Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum bejárata előtti parkolóból induló ösvény útvonala a hullámosan változó felületű, vöröslő bányagödörben kalauzol végig bennünket, melynek északi-északnyugati oldalát magas bányafalak határolják. A korláttal szegélyezett sétaúton juthatunk fel a bauxitmező tetejére, ahonnan a bányagödör teljes egésze belátható. Megfigyelhetjük innen az oldalfalakról “lefolyó” bauxitos lejtőtörmeléket, mely alól itt-ott karbonátos tömbök bukkannak elő, az egykori trópusi karsztfelszínről árulkodó kisebb kúpszerű kiemelkedéseket (kőbörcöket) és a vetőfal jelenleg is tartó karsztosodási folyamatait jelző, furcsa alakú “harapásokat”. A kémiai reakciók következtében a bányafalakon kirajzolódik az egykori dús növényzet gyökérhálózata. A 13 állomásból álló tanösvény egy kellemes sétával 1-1,5 óra alatt végigjárható, az év minden napján szabadon látogatható. Az ismertető táblákkal jelzett útvonalon betekintést nyerhetünk a környék földtörténeti múltjába, megtudhatjuk, hogyan jött létre a gánti bauxittelep, milyen ásványok találhatók a telepen, és olyan szép magyar szavakat is megtanulhatunk, mint pl. a fekübörc.
Akit nagyon lefárasztanának a geológiai szakkifejezések, esetleg nehezen tudja maga elé képzelni az évmilliókkal ezelőtti Pannon-tenger feledhetetlen látványát, az is garantáltan jól fogja magát érezni a némiképp az amerikai vadnyugatra hajazó tájon.
Megközelítés: Autóval Gánt felől érkezve, a falutól 3 km-re, az út jobb oldalán találjuk az ingyenes parkolót. Onnan indul a tanösvény is.
Nyitva: Tanösvény: egész évben szabadon látogatható.
