All inclusive jelentése – Mit kapsz valójában, amikor „minden benne van”

Az „all inclusive” kifejezés mára a tömegturizmus egyik kulcsszava lett. Azt ígéri, hogy a nyaraló egyetlen összegért kap szállást, étkezést, italokat, sőt, gyakran szórakozást is, a helyszínen pedig már alig kell a pénztárcájához nyúlnia. A gyakorlatban azonban korántsem minden olyan határtalan, mint ahogy a prospektusok sejtetik.

Mit takar valójában az all inclusive?

A szállodaiparban all inclusive alatt olyan ellátást értenek, ahol a vendég a szobaár mellett előre kifizeti az étkezések, italok és bizonyos szolgáltatások költségét is. A csomag általában tartalmazza

• a napi három főétkezést svédasztalos formában,

• napközbeni snackeket, édességeket, fagylaltot,

• alkoholmentes italokat, sok helyen helyi alkoholos italokat is,

• animációs programokat, gyerekfoglalkozásokat, néhány sportlehetőséget.

Nem része viszont minden esetben

• a prémium alkohol, koktélok egy része,

• az à la carte éttermek használata,

• a spa- és wellnesskezelések,

• a motoros vízi sportok,

• a fakultatív kirándulások, transzferek,

• a minibár vagy a szobaszerviz.

Az all inclusive így inkább értelmezhető kereskedelmi csomagként, semmint jogi vagy egységes szakmai kategóriaként: tartalma szállodánként, desztinációnként változik, a részletek pedig sokszor az apró betűs részekben jelennek meg.

Az all inclusive elterjedése szorosan összefügg a repülés olcsóbbodásával és a csomagtúrák felfutásával. A charterjáratok megjelenésével a mediterrán üdülőövezetek – elsősorban Törökország, Görögország, Spanyolország, Egyiptom – gyorsan felismertek egy lehetőséget: ha a nyaralás költségét egyetlen, előre látható összegbe csomagolják, könnyebb elérni a tömegeket.

Az utazási irodák számára a modell egyszerű: egy ár, egy ígéret, kevés magyarázkodás. A fogyasztó oldalán az üzenet világos: szállás, étkezés, ital, tengerpart, „minden benne van” – legalábbis első ránézésre.

A szállodák szemszögéből az all inclusive stabil, jól tervezhető bevételt, folyamatos kihasználtságot és egyfajta „bent tartott” vendégkört jelent. Ha a vendég a hotelben eszik, iszik, szórakozik, kisebb az esélye, hogy a környék vendéglátóhelyeit választja.

A klasszikus all inclusive konstrukciókban a vendégek reggelit, ebédet, vacsorát, valamint napközbeni snackeket kapnak. A gyakorlatban ez sokszor azt jelenti, hogy napközben szinte folyamatos a fogyasztási lehetőség.

Az ígéret nem csak a gyomorról szól, hanem a fejről is: ha már minden „benne van az árban”, erős a késztetés, hogy a vendég ki is használja. Ez magyarázza, miért térnek sokan plusz kilókkal haza, még akkor is, ha a konyha minősége nem feltétlenül kiemelkedő. A rendszer egy egyszerű pszichológiai szabályra épít: amit előre kifizettünk, azt szeretnénk maximálisan „visszakapni”.

Az italok terén hasonló logika működik. A leírásokban gyakran szerepel a „korlátlan helyi alkoholos és alkoholmentes ital” fordulat. Ez jellemzően csapolt sört, helyi bort, egyszerű röviditalokat, üdítőket, kávét, teát jelent. A nemzetközi márkás italok, minőségi borok, különleges koktélok gyakran már felárasak.

Az all inclusive különösen népszerű a gyerekes családok és az idősebb utazók körében. A kiszámítható költség, a folyamatos étel- és italkínálat, valamint a gyerekprogramok sokak szemében csökkentik a nyaralással járó stresszt. A szülőknek nem kell minden fagyinál, üdítőnél újra és újra dönteniük: „belefér-e még”.

A modellnek azonban van árnyoldala is. A helyi vendéglátó- és szolgáltatóipar egy része úgy látja: az all inclusive-buborékba zárt vendég kevesebbet költ a városban. Sok turista úgy tér haza, hogy a szállodán kívüli világból alig látott valamit. A desztinációk egy része emiatt ma már tudatosabban szabályozza vagy korlátozza az all inclusive terjedését.

Minőségi kifogások is gyakran előkerülnek a nyaralásokat értékelő fórumokon. A szállodáknak előre kalkulált fejadag-költségből kell megoldaniuk az ellátást, ez pedig szűk keretet szab a felhasznált alapanyagoknak és a konyha kreativitásának. A széles, de sokszor ismétlődő választék, az átlagos színvonalú, tömegeknek szóló fogások számos vélemény szerint a modell természetes melléktermékei.

Az utóbbi években egyre differenciáltabb all inclusive-kínálat jelent meg a piacon. A hagyományos csomagok mellett megjelentek a „soft all inclusive” konstrukciók, amelyek szűkebb ital- és snackválasztékot kínálnak, alacsonyabb áron, és az „ultra” vagy „premium” all inclusive megoldások, ahol márkás italok, hosszabb bároidő és à la carte éttermek is beleférnek az árba.

Külön kategóriává váltak a kizárólag felnőtteknek szóló „adult only” all inclusive hotelek, illetve a kimondottan gyerekes családokra szabott, csúszdaparkkal, gyerekklubokkal, gyerekmenüvel működő resortok. A konstrukciók közös eleme, hogy a nyaralást egyre inkább szegmentált szolgáltatáscsomagként kínálják: ugyanaz az alapelv, más célcsoport.

Mikor éri meg a vendégnek?

Utazási szakértők szerint az all inclusive azoknak a nyaralóknak kedvez, akik

• sok időt töltenek a szállodában és a közvetlen környezetében,

• gyerekkel utaznak, és tudják, hogy a gyerekek étel- és italfogyasztása nehezen lesz kontrollálható,

• olyan országot választanak, ahol a nyelv, a helyi viszonyok vagy az árképzés miatt bizonytalanabbul mozognak.

Nem feltétlen jó választás ugyanakkor annak,

• aki városnézésre készül, és a szállást főleg alvásra használja,

• aki számára fontos a helyi éttermek, piacok, gasztronómiai élmények felfedezése,

• akit zavar a zsúfolt büfé, a sorban állás és a „mindenki ugyanott, ugyanakkor eszik” élmény.

Szakemberek gyakorlati tanácsa, hogy foglalás előtt érdemes alaposan átolvasni az apró betűs részeket: pontosan mikortól meddig érvényes az ellátás az érkezés és távozás napján, melyik bárok részei az all inclusive-nak, milyen italok tartoznak bele, van-e ruházati előírás vacsoránál, illetve hogyan oldja meg a szálloda a gyerekek étkeztetését, programját.

Az all inclusive lényege gazdasági szempontból egyszerű: a vendég előre többet fizet, mint amennyibe az átlagos fogyasztása kerülne, a szálloda pedig nagy tételben, alacsony egységáron szerzi be az ételt és italt. A modell a statisztikára épít, nem az extrém esetekre: lesz, aki alig fogyaszt, lesz, aki mindent kipróbál, a végén a nagy számok törvénye kiegyenlíti a különbségeket.

LM