Technika

Technológiai újdonságok a CES-en

Technológiai újdonságok a CES-en

Kép forrása: motor1.com

A hagyományokhoz híven Las Vegas-ban zajlott le a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai kiállítása, a CES. Bár sok gyártó távol maradt a rendezvénytől, így volt mit bemutatni. Az alábbiakban a CES idei különlegességeiből szemezgetünk.

 

Okosfésű, űrmosószer

Kezdjük is rögtön két különlegességgel, a L'Oreal okosfésűjével, ami az otthoni hajfestést könnyíti meg. A gép alján van egy tartály, ebbe kell betölteni a hajfestéket és előhívóanyagot, ezeket már maga a fésű keveri össze és megfelelően eloszlatva viszi fel a hajra. Percenként háromszázszor rezeg, nem csöpög, nem folyik és még egy applikáció is tartozik hozzá. Az életre reagált a cég ezzel a fejlesztéssel, hisz egyre többen kényszerültek arra, hogy otthon fessék be hajukat.

Egy másik újdonság, az űrmosószer, amit a NASA és a Tide közös fejlesztésre. Ez egy olyan, zárt vízrendszerben is használható mosószer, amit egyébként már élesben is hazsnálnak. Tljesen lebomlik, a tervek szerint pedig 2030-ig bevezetik majd a fogyasztói piacon is.

Elektronikai kütyük

Hajtogatható laptopot vitt a kiállításra az ASUS, a Zenbook 17 Fold 17 colos kijelzővel rendelkezik, önállóan tabletként is lehet használni, félbe is lehet hajtani, egy ívelt kijelzős kapunk ilyenkor. Vagy épp úgy is lehet hajtani, hogy a kijelző egyik fele kijelző marad, a másik pedig virtuális billentyűzet.

Az LG egy olyan monitort mutatott be, ami két hagyományos munkafelületet nyújt, de ezeket nem egymás mellé, hanem egymásra helyezték. A monitor neve DualUp, és 27,6 colos képátlóval rendelkezik. Profi munkákra, videovágásra, szerkesztésre ajánlják. A Samsung pedig egy új tévét vitt a CES-re, ami egyesíti a Quantum Dot és az OLED technológiák előnyeit. Ez lesz a QD-OLED, aminek a prototípusát jelentették most be. A Samsung Eco Remote nevű távirányítója is hamar népszerűvé válhat. Nem csak azért, mert jól néz ki, hanem azért, mert nem kell benne elemet cserélni, nem kell akkumulátort tölteni. Az aksija ugyanis folyamatosan töltődik, a hátoldalán pedig még egy napelem is helyet kapott. Egyébként WiFi hullámokból nyeri az energiát.

Ezer kilométerre is képes elektromos autó

A CES-en ma már az elektromos autógyártók is rendre bemutatják fejlesztéseiket. A Mercedes az idei CES-en mutatta be az EQXX koncepcióautóját. Nem csak kinézetében, teljesítményében is különleges. 100 kilométeren 10 kW energiát használ, a maximális hatótávolsága pedig 1000 km. Az autó tetejérevpedig egy 117 cellából álló napelem is került, ami folyamatosan tölti az akkumulátort. A környezetet pedig nem csak ezeken a módokon védi, hisz a belső része jelentős részben újrahasznosított anyagokból készült.

(LM)