Technika

A legolcsóbb és legjobb telefonok

A legolcsóbb és legjobb telefonok

Kép forrása: pixabay.com

Ma bátran kimondhatjuk, hogy senki sem lehet meg okostelefon nélkül. Sőt, ma már az okos előszót sem kell alkalmaznunk, hiszen a telefonról mindenkinek a 6 colos képernyő jut eszébe. Persze, ez nem jelenti azt, hogy túlzásba kell vinnünk a költekezést, mivel egyre több cég gondol az alap felhasználókra. Ha csak arra akarjuk használni a telefont, hogy lerendezzünk pár hívást, és néha ránézzünk a közösségi médiára, akkor nem kell több százezer forintot elköltenünk.

 

Nézzük a legjobb 90.000 Ft-os telefonokat:

Samsung

A Samsung Galaxy A32 nem véletlenül kerül a legjobbak közé, mivel a kategóriáján belül igazán megbízható eredményeket produkál. Az Android 11 legalább két éven keresztül frissül, úgyhogy kiélvezhetjük az újdonságokat. A hosszú üzemidő a kikapcsolódáshoz és munkához is passzol, ráadásul a külseje is teljesen megnyerő, senki sem fogja azt gondolni, hogy a legolcsóbbat vettük meg. Az alacsony ár ellenére nem kell a kamerától félnünk, nagyszerű képeket készít, és a nagy méretű belső tárhely is hatalmas előnyt jelent még a drágább telefonokkal szemben is. A hátránya, hogy kicsit gyengébb hardvert kapott.

Xiaomi

Magyarországon szintén a felkapottak között van a Xiaomi, aki profinak számít az olcsó, de jó telefonok elkészítésében. A Redmi 9 2021 egyik kedvence, bár nem tudja megelőzni a Samsungot. A szép kijelzőhöz hosszú üzemidő jár, viszont a belső tárhelye csak 64 GB, ha ennél nagyobbra vágyunk, akkor többet kell érte fizetnünk. A 6,53 colos képernyő a nagyobbak közé tartozik, miközben a kamerája kevésbé jó képeket csinál.

(LM)