Programok

Szórakozni offline is lehet, sőt!

Szórakozni offline is lehet, sőt!

Kép forrása: pixabay.com

A világ egyre inkább az online világot jelenti, ma már el sem tudjuk képzelni az életünket internet nélkül. És nem csak „jó” dolgokra használjuk. Persze mondhatjuk, hogy a munka szempontjából nélkülözhetetlen, és ez természetesen érhető, de vannak olyan helyzetek, amikor bizony nem lenne feltétlenül szükséges, hogy velünk legyen a telefonunk. Ilyen helyzet a szórakozás, ami manapság már összefüggött azzal, hogy a szórakozást is meg kell örökíteni, meg kell osztani, fel kell tölteni, el kell küldeni. Hisz ami nincs fent a neten, az meg sem történt.

 

Veszélyben a fiatal generáció

Szinte már telefonnal a kezükben születnek, szokták mondani, és nem is állnak messze a valóságtól. Már egy pár hónapos gyerek figyelmét is felkelti a színes kis készülék, ami érdekes hangokat ad ki, érdekes formákat mutat meg, és még nincs egyéves a gyerek, mikor már magabiztosan átugorja a reklámokat és bezárja a felugró ablakokat. A szülők felelőssége órási, hisz míg egyszerűen tűnik a csemetéinket telefonnal, tablettel csendre bírni, ennek később meglesz a böjtje. A szakemberek óva intenek a mértéktelen eszközhasználattól és bár a gyerekek számára is léteznek hasznos applikációk, játékok, melyek fejlesztik a készségeiket, de ezeket is érdemes korlátok közé szorítani.

A játék ugyanis akkor jó, ha nem egyedül végzi az ember. Ha pedig egy kisgyermek megszokja, hogy a tablettel, telefonnal játszik, később nehézségei lehetnek az óvodában, iskolában. A közös játék élményét jó, ha megtapasztalják, megkedvelik, megszeretik már kis korban.

Mi a helyzet a tinikkel?

A TikTok beszippantotta a tiniket, akik a másodperc töredéke alatt eldöntik egy videóról, hogy érdemes-e továbbnézni. Az érdeklődésük olyan, mint a szalmaláng, hamar elvész. Még akkor is csetelnek, amikor egymás mellett ülnek, el sem tudják képzelni, hogy milyen lehet offline. Hogy ez a szülők, vagy a társadalom felelőssége-e, hogy ezzel van-e egyáltalán bármi gond, arról szintén megoszlanak a vélemények. Ami biztos, hogy a szórakozásnak nem feltétlenül az online térben kellene zajlania. Persze vicces dolog bukdácsolód macskákat és hanyatt eső kutyákat nézni a neten, mint ahogy az is vicces, ha valakinek a fejét belenyomják a tortába, ez azért mégsem igazi szórakozás. Sokan pedig nem is tudják, hogy mi az igazi kikapcsolódás. Egy könyv, egy kirándulás, egy állatkerti séta, egy családi szüretelés, egy disznóvágás, egy társasjáték-este, vagy akár a közös főzés, süteménykészítés. Sok-sok lehetőség van arra, hogy az ember jól szórakozzon a valódi világban is, sőt, jobb élményeket kínál a valóság, mint bármilyen online játék.

(LM)