Programok

Szent István Nap: erősen indított a Varázsliget

Szent István Nap: erősen indított a Varázsliget

Kép forrása: Szent István Nap

A Szent István Nap kedvelt rendezvényhelyszíne a Varázsliget, ahol az idén is megannyi szórakozási lehetőség várja a családokat. A Városligetben megrendezett eseményeket már az első napon kiemelt érdeklődés övezte, de még csak most jön a java: mától további izgalmas programokkal bővült a felhozatal.

 

Tematikus kiállításokkal, kézműves foglalkozásokkal és filmvetítésekkel fogadta látogatóit az ünnepségsorozat első napján a Varázsliget. Emellett az érdeklődő kicsik részesei lehettek a Magyar Honvédség interaktív bemutatójának is. A Kós Károly sétányon és a Vajdahunyad vára környékén elhelyezkedő rendezvénypontokon már vasárnap is sokan megfordultak. A szervezők azonban hétfőn és kedden számítanak az igazi hajrára, ezeken a napokon ugyanis a Varázsliget kibővített programmal, reggeltől estig várja a gyerekeket és szüleiket egyaránt.

„A rendezvényeinket évről évre fokozott érdeklődés övezi, a családoknak már egyértelmű, hogy a Szent István Napon Budapest legnagyobb zöld területét kell célba venniük. Már az első napon kiemelt látogatószámot könyvelhettünk el, ez a tendencia folytatódott hétfőn is, de úgy gondoljuk, a keddi programjaink tovább fogják emelni a tétet” – jelentették ki a Varázsliget szervezői, akik azt is elárulták, hogy ezeken a napokon a többi között tematikus játszóházzal, cirkuszi műsorokkal, bábelőadásokkal, és az izgalmas Varázsvásárral bővül a programkínálatuk. Ez utóbbinak része a herceg- és hercegnőképző, amely töretlenül a közönség kedvence.

A Varázsliget programjai minden korosztály számára kellemes kikapcsolódási lehetőségeket kínálnak. Az előadások, kézműves foglalkozások, filmvetítések időpontjairól a szentistvannap.hu honlapon és a Szent István Nap mobilapplikációból tájékozódhatunk.

 

#program