Programok

Debreceni Virágkarnevál augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál augusztus 15-20.

Kép forrása: Debreceni Virágkarnevál

Már javában készülnek a virágkocsik az augusztus 20-i debreceni virágkarneválra, a virágkompozíciókat mintegy kétezer hazai és külföldi közreműködő, táncos, zenész kíséri majd a karneváli felvonuláson.

 

A karneváli menetet idén is a hagyományos élményfutás és oldtimer show előzi meg. A karneváli menetben tíz virágkocsit láthat majd a közönség: a sort idén is a Szent Korona nyitja meg, de kocsit indít a karneválon a CATL, a Teva, a Richter Gedeon, a Debreceni Szakképzési Centrum, a Magyar Posta, a BMW Group Gyár Debrecen, a Fórum Debrecen és a Cívis Kosárlabda Klub Kft., és ezúttal is ott lesz a menetben Nagyvárad és Debrecen közös virágkocsija.

Az augusztus 20-ai felvonulási útvonalon a szervezők hét lelátót állítanak fel, melyek - egy kivételével - fedettek lesznek. A Debreceni Karitatív Testület, illetve a nehezebb anyagi körülmények között élő családok részére ebben az évben is ingyenes lelátót biztosít a város és a támogatók - jelezték.

A kompozíciókat hazai és külföldi művészeti csoportok kísérik. ott lesz a menetben többek között a Tamba Taya (Spanyolország), a Balett Ópera (Spanyolország), a Compagnie Planete Vapeur (Franciaország), a Bandierai Degli Uffizi di Firenze (Olaszország), a Bafofim Ballet Folklorico Fiesta Mexicana (Mexikó), a Stelzen Art (Németország), az Ensamble Iberioni (Georgia), valamint a több mint 250 dobossal érkező brazil Batala International .

Az augusztus 20-ai felvonulást egy teljes karneváli hét előzi meg: a gazdag programkínálathoz a város több intézménye, civil közössége is csatlakozik. A Kossuth téren minden este ingyenes nagykoncerteken bulizhat a közönség: a koncertsorozat augusztus 15-én a Kodály Filharmónia Debrecen közreműködésével megvalósuló Klasszikusok éjszakájával kezdődik Magyarok Hollywoodban címmel, majd a Swing á lá Django, az Irie Maffia, a Bohemian Betyars, a Magna cum Laude, Roby Lakatos, Kökény Attila, Radics Gigi lép színpadra esténként. Augusztus 20-án a Bagossy Brothers-szel ünnepelhet együtt a debreceni virágkarnevál közönsége.

A belvárosban augusztus 17. és 20. között változatos fényfestéses attrakciókkal készülnek a szervezők: sosem látott fénypompába öltözik többek között a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által fenntartott Aranybika épülete, a Csonkatemplom tornya, a nemrég átadott Szent István park pedig a 3D mapping vizuális csodájának lesz helyszíne.

Az idén visszatér a korábban hagyományos, de több éve elmaradt éjszakai felvonulás: a virágkarnevál utolsó éjjelén a Szent Anna utcától a Kossuth térig vonulnak a művészeti csoportok és virágkocsik esti kivilágításban.

A virágkarnevál gyerekközönségét augusztus 17. és 20. között a már megszokott helyen, a vidámpark területén várja a Galiba Gyermekfesztivál, amely az idén a különböző nemzetek kultúrája, játékai köré szerveződik. A Galibán fellép a karneváli táncosok mellett Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar is.

 

#program #debrecen