Hírek

Tíz fordulón át küzdenek a legerősebbek az erősember-ligában

Tíz fordulón át küzdenek a legerősebbek az erősember-ligában

Kép forrása: Premium Strongman League

A Premium Strongman League, Közép-Európa legkiemelkedőbb erősember versenysorozata, idén is elhozza a térség legkeményebb és legizgalmasabb erőpróbáit. A meghívásos rendszerben működő Liga célja, hogy professzionális környezetben mérje össze Európa legerősebb sportolóinak erejét, kitartását és technikai tudását.

 

A 2025-ös szezon összesen 10 fordulóból áll, melyek során a legfeljebb 12 fős mezőny küzd meg egymással. Egy versenyző maximum 6 fordulón vehet részt, a legtöbb pontot gyűjtők pedig a döntőbe jutnak. A versenyzők változatos és kihívást jelentő versenyszámokban bizonyíthatják erejüket, amelyek nemcsak fizikai képességeiket, hanem technikai tudásukat és stratégiájukat is próbára teszik.

A versenyhelyszíneket pályázati úton választják ki, így bármely település, vállalkozás vagy helyi sportközösség jelentkezhet a későbbi rangos események megrendezésére. A sikeres pályázóknak garantálniuk kell a magas színvonalú lebonyolítást, valamint biztosítaniuk kell a versenyzők és a technikai személyzet ellátását.

 

Pontozási rendszer és díjazás

A verseny során minden fordulóban 5 versenyszámot kell teljesíteni. A helyezések alapján szigorúan meghatározott pontozási rendszer érvényesül, amely biztosítja a versenyek sportszerűségét. Az év végén a legeredményesebb 12 versenyző kvalifikálja magát a döntőbe, ahol az idény során szerzett pontjaik alapján indulási előnnyel kezdik meg az utolsó megmérettetést.

A fordulók 1–5. helyezettjei pénzdíjazásban is, míg az 1–12. helyezettek érmekben és kupákban részesülnek.

 

Professzionális megjelenés és médiatámogatás

A Premium Strongman League nagy hangsúlyt fektet a sportolók és az események professzionális megjelenítésére. A versenyzők számára kötelező a Liga hivatalos brandelt ruházatának viselése az interjúk és versenyek alatt. A versenyekről készült videófelvételek televíziós és online platformokon is elérhetők lesznek, így a rajongók a világ minden tájáról követhetik a küzdelmeket.

A Premium Strongman League 2025-ös szezonja minden eddiginél nagyobb izgalmakat és látványos erőpróbákat ígér. Kövesd az eseményeket élőben, és szurkolj Európa legjobb erősembereinek! Premium Strongman League – Az erő igazi próbája!

 

LM