Hírek

Felkészítés a műtétre és támogatás a családoknak – komplex segítség a daganatos betegeknek

Felkészítés a műtétre és támogatás a családoknak – komplex segítség a daganatos betegeknek

Kép forrása: Shutterstock

Rákellenes világnap – Magyarországon évente több tízezer embernél diagnosztizálnak daganatos megbetegedést a hivatalos egészségügyi statisztikák szerint. A betegek mellett a sokszor láthatatlan hozzátartozók, családtagok, barátok keresnek kapaszkodót, hiteles információt és valódi segítséget ebben a rendkívül nehéz élethelyzetben.

 

Ebben a szemléletben dolgozik évek óta együtt a Mályvavirág Alapítvány és szakmai partnerei, köztük a BioTechUSA is. A közös cél az, hogy a daganatos betegek és hozzátartozóik ingyenesen hozzáférhető, szakmailag megalapozott és közérthető tartalmakon keresztül kapjanak segítséget. Ugyanis a megfelelő tájékoztatás, a lelki támogatás és a betegek kezelésekre, rehabilitációra való felkészítése hozzájárulhat a gyógyulási esélyek javulásához, az életminőség megőrzéséhez és az elveszettség érzésének csökkentéséhez.

A partnerség egyik kiemelkedő eredménye a NOPREM program, amely Magyarországon egyedülálló módon a nőgyógyászati daganatos betegek műtét előtti komplex felkészítésére fókuszál, és kifejezetten azok számára készült, akik méhnyak-, petefészek-, illetve méhtestrák miatt nagy műtéti beavatkozás előtt állnak. Ezt a programot a vállalat első támogatóként karolta fel.

A NOPREM, a több pilléren nyugvó prehabilitációs program nemcsak a betegek fizikai, hanem a mentális állapotának erősítését is célozza. Ennek részeként személyre szabott mozgásprogramot, táplálkozási útmutatást - amelyben a BioTechUSA szakértői is közreműködtek -, mentális felkészítést, valamint közérthető betegedukációs anyagokat biztosít. A cél, hogy a páciensek felkészültebben, jobb általános állapotban érkezzenek a műtétre, ami hozzájárulhat a gyorsabb regenerációhoz, a szövődmények csökkentéséhez és a kezelések eredményességéhez. A program online platformja minden érintett számára díjmentesen hozzáférhető, így országosan biztosítja a tudatos, biztonságos műtét előtti felkészülés lehetőségét.

“A prehabilitációs programunkkal az is cél, hogy minél több nőgyógyász daganatsebész és az onkológiai centrumok megismerjék ezt a lehetőséget, és időben, már a műtéti beavatkozás előtt – akár a kezelések tervezésének fázisában – ajánlják a betegeknek. Meggyőződésem, hogy a program így valódi hozzáadott értéket tud adni: segíti az érintettek felkészülését és gyógyulását, miközben az orvosok saját munkáját is támogatja azáltal, hogy strukturált, megbízható támaszt nyújt a betegút elején” - emelte ki Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke.

Szintén jelentős mérföldkő az Útitárs segítő weboldal létrehozása, amely kifejezetten a daganatos betegek hozzátartozóit szólítja meg, és amely február 4-től bárki számára ingyenesen elérhető. Az oldal gyakorlati tanácsokkal, pszichés támogatással - nem csak a beteg iránti empátiában, hanem a saját megküzdésben - és szakmailag ellenőrzött tartalmakkal segíti azokat, akik a beteg mellett állva szeretnének felkészülten támogatást nyújtani. Ez a program figyelmet szentel a hozzátartozók saját megéléseinek, annak, hogy hogyan irányuljanak saját maguk felé, az érzelmeikre, arra, hogyan tudják önmagukat is erősíteni, hiszen sokszor háttérbe szorulnak és nincs idő a saját megélésük feldolgozására. Az Útitárs platform szakmai kidolgozásában a BioTechUSA szakértői szintén aktívan részt vettek.

A BioTechUSA és a Mályvavirág Alapítvány együttműködése több évre nyúlik vissza: a szakmai partnerség mellett a vállalat felelősségvállalási programja keretében korábban eszközökkel és terméktámogatással is segítette az alapítvány munkáját, valamint edukatív cikksorozatok szakmai partnereként is közreműködött. A közös projektek középpontjában minden esetben az egészségtudatos szemlélet, a megelőzés és a hiteles információátadás áll.

A Rákellenes Világnap apropóján különösen fontos hangsúlyozni: a daganatos betegségek elleni küzdelemben a korszerű orvosi kezelések mellett a megfelelő tájékoztatás, a tudatos felkészítés és a lelki támogatás is meghatározó szerepet játszik. A NOPREM program és az Útitárs oldal olyan hiánypótló kezdeményezések, amelyek valódi segítséget nyújtanak egy rendkívül nehéz élethelyzetben.

 

LM