
Kép forrása: Premium Group Hungary
Audrius Jakubaitis nyerte a 2025-ös Premium Strongman League döntőjét, amelyet a székesfehérvári Köfém Sportcsarnokban rendeztek. A litván versenyző a kőgolyósorban aratott győzelmével szerezte meg a bajnoki címet, megelőzve a kétszeres PSL-győztes Juhász Pétert, aki betegsége ellenére végigversenyezte a napot, és 43 ponttal a második helyen zárt. A dobogó harmadik fokára a cseh Jan Lacina állhatott fel. A döntő végén Juhász bejelentette visszavonulását; jövőre már a liga főbírójaként tér vissza. A szervezők közölték: 2026-ban 12 fordulósra bővül a sorozat, és nemzetközi versenyt is rendeznek Magyarországon.
A 2025-ös Premium Strongman League fináléja minden várakozást felülmúlt: brutális súlyok, őrületes teljesítmények és szoros küzdelmek jellemezték az év utolsó, egyben legkeményebb állomását a székesfehérvári Köfém Sportcsarnokban. A sorozat egész éves kihívásait kilenc forduló és több ezer megmozgatott tonna előzte meg – a döntő azonban még ehhez képest is embert próbáló szintre emelte az erőpróbákat.
A versenyzőknek olyan feladatokkal kellett megküzdeniük, amelyek puszta látványától is beleborzong az ember:
– 450 kg lengősúly cipelése 15 méteren,
– 320 kg kofferek ugyancsak 15 méteren, amelyben Vilius Jokuzys (IZL) minden eddigit felülmúló, döbbenetes 7,35 mp-es időt produkált,
– 170 kg-os vikingnyomás egyperces ismétlés számmal, ahol Jack Osborn (UK) rönknyomó angol rekorder 16 nyomással brillírozott, de Juhász Péter egyetlen ismétléssel fölé tudott menni. Faragva hátrányából.
Aztán érkezett a vegyes szám: közel 400 kg-os gumi kétszeri megforgatása, majd 100–120–140 kg-os zsákok a 10 méterre lévő célba juttatása. Az ötödik versenyszámra kőgolyósor pakolásra maradt a döntés a 110–120-140-160-180 kg súlyú kőgolyók 140-130 és 120 cm-es platformokra emelésével.
A PSL továbbra is nagy hangsúlyt fektet a hitelességre, minden eszközt hitelesítettek, hogy a súlyok pontosan azok legyenek, amiket a versenykiírás tartalmaz – ez a liga egyik védjegye.
A döntő nagy kérdése az volt, sikerül-e Juhász Péternek, a PSL kétszeres bajnokának megvédenie címét, vagy Audrius Jakubaitis, a szezon pontversenyének élén álló litván versenyző veszi át a koronát. Pétert ráadásul egy vírusos megbetegedés is hátráltatta, ennek ellenére végig versenyezte a napot. A számos betegség miatt a mezőnyt két izlandi erősemberrel egészítették ki: Vilius Jokuzys és Kristján Sindri Nielsson bizonyították, hogy az északi erő nem legenda – Vilius rögtön a dobogó közelébe, a 4. helyre érkezett.
Az utolsó előtti vegyesszámban Juhász Péter 0,2 másodperccel előzte meg Jan Lacinát, Jakubaitis pedig csak harmadik lett, így az előnye 3,5 pontra olvadt. A döntés a kőgolyósorra maradt, ahol a litván versenyző mindent feltett egy lapra – és megnyerte a számot, ezzel pedig a 2025-ös Premium Strongman League bajnoka lett!
Végeredmény:
1. Audrius Jakubaitis – 48,5 pont
2. Juhász Péter – 43 pont
3. Jan Lacina – 36,5 pont
4. Vilius Jokuzys – 33 pont
5. Jack Osborn – 33 pont
6. Matjaž Belšak – 23,5 pont
7. Zdenek Vavra – 20 pont
8. Horváth Kevin – 17 pont
9. Kristján Sindri Nielsson – 14,5 pont
Külön említést érdemel a mindössze 20 éves Horváth Kevin, aki első PSL-döntőjén remek eredményeket hozott: 6. hely koffercipelésben és kőgolyóban, 7. a vegyes számban, összetettben pedig a 8. helyet szerezte meg – ígéretes jövő áll előtte.
A döntő végén bombahír érkezett: Juhász Péter számára ez volt az utolsó PSL-verseny. A kétszeres bajnok jövőre már a szervezői csapatot erősíti, és a liga főbírójaként tér vissza. Pályafutása mérföldkő a PSL történetében, bárki, aki felül akarja múlni, annak valóban „feszülni kell a súlyoknak”.
A szervezők bejelentették a 2026-os szezont is: 12 fordulóra bővül a PSL, egy világverseny is érkezik Magyarországra, és megrendezik a Magyarországi Erősemberek Országos Bajnokságát öt kategóriában. A részletek hamarosan érkeznek – az erősport hazai rajongói izgalmas évadra készülhetnek!
LM

