Család

Tegyünk együtt a gyermekekért!

Tegyünk együtt a gyermekekért!

Kép forrása: Tűzcsiholó Egyesület

A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka felszólalt a gyermekvédelemért és a közelmúltban történt tragédiákat idézett fel, hogy felhívja a figyelmet a rendszer hibáira.

 

A Tűzcsiholó Egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka március 25-ei előadásában sorra mesélt el felkavaró történeteket, megemlékezett egy a vérszerinti szülei által halálra éheztetett gyermekről, egy a nevelőszülője által szófogadatlansága miatt halálra vert kisfiúról, és fiúkról, akiket a gyermekotthoni nevelőjük bántalmazott szexuálisan. Elmondta, hogy a pályája elején nem volt kialakult gyermekvédelemi rendszer, 1997-ben született meg a gyermekvédelmi törvény. Ekkor épültek a kis létszámú gyermekotthonok, kevesebb gyermek jutott egy szakemberre. A gyerekek már nem vándoroltak egyik otthonból a másikba, nevelőszülőkhöz kerültek, fontos volt a testvérek együttes elhelyezése.

Kevés a nevelőszülő, rengeteg csecsemő marad a kórházban születés után

A szakember szerint az elmúlt években ismét egyre rosszabb lett a helyzet. Több mint 23 ezer gyermek nevelkedik a vérszerinti családjától távol.

Nincs elegendő gondozási hely, kevés a nevelőszülő, nincsenek gyermekotthoni férőhelyek. Jelenleg nagyjából hatezer nevelőszülő van, de további kétezerre lenne szükség. Beszélt arról, hogy nem mindenki alkalmas nevelőszülőnek, ez egy nehéz és komoly szaktudást igénylő feladat.

Sokan hagyják ott a megszületett csecsemőket a kórházban, a szüleik valamilyen veszélyeztetettségi ok miatt nem vihetik őket haza, de Illésné szerint megfelelő gondozási helyek sem állnak a rendelkezésre.

Elmondta, hogy a gyermekekre fordítható összeg is nagyon alacsony. Nem elég a pénz a gyermekek étkezésére, ruhájára, kevés a zsebpénzük.

Előfordul, hogy az örökbefogadó szülőtől visszakerülnek a gyermekek

Felgyorsultak az örökbeadási folyamatok, sok gyermek találhatott örökbefogadó szülőre. Azonban eltörölték az örökbefogadók kötelező képzését, emiatt pedig visszakerülhetnek az otthonokba az örökbefogadott gyermekek.

A szakember szerint meg kellene erősíteni az alapellátást, hogy sok gyermek a családjában nevelkedhessen, ne kelljen kiemelni őket. Azonban hiány van az anyagi és emberi erőforrásból, utóbbit erkölcsi és anyagi megbecsüléssel lehetne orvosolni. Véleménye szerint már a pályaválasztás során szűrni kellene, hogy csak az arra alkalmas emberek kerüljenek a gyermekvédelmi pályára.

A Tűzcsiholó Egyesület elnöke kitért arra is, hogy kevés a gyermekjogi képviselő, emiatt nem megfelelő a gyermekjogi edukáció a gyermekek és szakemberek számára.

Végezetül elmondta, hogy a céljuk az, hogy úgy segítsék az állami gondozásból kikerült emberek családjait, hogy az ő gyermekeik már ne legyenek állami gondozottak. Nagy álmuk, hogy létre hozzanak egy átmeneti otthont.

A további előadók megerősítették az elhangzottakat

Dr. Katonáné dr. Pehr Erika gyermekjogi szakértő, címzetes egyetemi docens, a Gyermekjogi Civil Koalíció elnökségi tagja, Szlankó Vilola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatója és Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője szintén megerősítették az Illésné Áncsán Aranka által elmondtattak.

A konferencián előadott még Háda Fruzsina színésznő, drámapedagógus, Bálint Benjámin szociális munkás, egykori állami gondozott és Balogh Tibor, a Tűzcsiholó Egyesület alapító tagja, aki szintén gyermekotthonban nevelkedett.

Dr. Novák Krisztina jogvédelmi biztos megígérte, hogy az elhangzottakat továbbítani fogja az államtitkárság felé. A konferenciát Stumpf Kata zárta, aki a rendezvény háziasszonya, moderátora volt.

A konferencia szervezői bíznak abban, hogy a rendezvény hozzájárul ahhoz, hogy elindulhassanak a változások.

 

 

LM